Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), Színházterem
A Belügyminisztérium mint a 2021-2027-es programozási időszakban a Belügyi Alapok vonatkozásában az Irányító Hatóság feladatait ellátó szervezet kiemelten fontosnak tartja, hogy a Belügyi Alapok keretében finanszírozott projektekkel összefüggésben megvalósuló közbeszerzési és beszerzési eljárások lefolytatásában és ellenőrzésében részt vevők naprakész tájékoztatást és iránymutatást kapjanak a közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdéseikre. Erre tekintettel a Belügyminisztérium 2024. április 17-én „Közbeszerzési Aktualitások és Audittapasztalatok” címmel konferenciát szervez a Belügyminisztérium munkatársai, a Belügyi Alapok keretében finanszírozott projektek kedvezményezettjei, illetve a potenciális pályázók számára.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), 108-as tárgyaló
A Belügyi Alapok Irányító Hatósága a Belső Biztonsági Alap Plusz keretében meghirdetett alábbi kiírás támogatást igénylői számára pályázói tájékoztató napot tart.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), 129-es tárgyaló
A Belügyi Alapok Irányító Hatósága a Belső Biztonsági Alap Plusz, valamint a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz Plusz keretében meghirdetett alábbi kiírások támogatást igénylői számára pályázói tájékoztató napot tart.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.), Márványaula
A Belügyi Alapok Irányító Hatósága a Belső Biztonsági Alap Plusz, valamint a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz Plusz keretében meghirdetett alábbi kiírások támogatást igénylői számára pályázói tájékoztató napot tart.
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 28. § (4) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás megindítása előtt az ajánlatkérő független szakértőkkel, hatóságokkal, illetve piaci résztvevőkkel előzetes piaci konzultációkat folytathat a közbeszerzési eljárás előkészítése, valamint a Gazdasági Szereplők - tervezett beszerzésre és annak követelményeire vonatkozó - tájékoztatása érdekében.
A Belügyminisztérium (1051 Budapest, József A. u. 2-4.), mint Ajánlatkérő, a közeljövőben megindítani tervezett „A Belügyi Alapok utólagos értékelő jelentései” tárgyú közbeszerzési eljárás tekintetében előzetes piaci konzultációt kíván tartani az alábbiak szerint.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4.)
A Belügyminisztérium mint Irányító Hatóság megkezdte a Belső Biztonsági Alap Plusz (BBA Plusz) és a Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz Plusz (HAVE Plusz) terhére finanszírozandó következő pályázati felhívás előkészítését:
BBA Plusz – 1.3.1 Bűnügyi adat- és információcserét szolgáló működési támogatás (tervezett támogatási keret: 0,31 Mrd Ft)
HAVE Plusz – 1.5.1 Az integrált határigazgatás végrehajtását szolgáló működési támogatás (tervezett támogatási keret: 2 Mrd Ft)