A fentiekre tekintettel a Belügyminisztérium mint a Belső Biztonsági Alap, illetve a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Felelős Hatósága továbbképzést szervez a Felelős Hatóság feladatainak végrehajtásában érintett tisztviselők számára, hogy elősegítse a csaláskockázatok beazonosítását, és ezzel lehetővé tegye eredményes és arányos csalásellenes intézkedések alkalmazását a a Belügyi Alapok forrásainak szabályos felhasználása, a csalások megelőzése, illetve felderítése érdekében. A belső továbbképzés további célja, hogy a csalás elleni küzdelem során biztosítsa az egységes és hatékony gyakorlatok kialakulását és a megszerzett tapasztalatok megosztását.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4., I. em. 108.)
A Belügyminisztérium mint a Belügyi Alapok Felelős Hatósága a Belső Biztonsági Alap keretében kiírásra kerülő pályázati felhívásairól tájékoztató napot tart. A rendezvényen a kiírásokkal kapcsolatos alapvető információkról és szakmai prioritásokról, a támogatási igények összeállításának és benyújtásának általános követelményeiről, a költségvetés tervezésének főbb szempontrendszeréről, valamint az elszámolhatóság legfontosabb szabályairól hallhatnak előadást.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4., Márványaula)
A Belügyminisztérium mint a Belső Biztonsági Alap, illetve a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Felelős Hatósága tájékoztató napot tart a Belügyi Alapok keretében finanszírozott projektek kedvezményezettjei számára az Alapok módosult szabályozóiról, valamint a szakmai és pénzügyi projekt előrehaladási jelentések tartalmi követelményeiről, összeállításuk módjáról.
Belügyminisztérium (1051 Budapest, József Attila u. 2-4., Színházterem)
A Belügyminisztérium mint a Belső Biztonsági Alap, illetve a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Felelős Hatósága a Belügyi Alapok forrásainak szabályos felhasználása érdekében kiemelten fontosnak tartja, hogy a beszerzési és közbeszerzési eljárások lefolytatásában, ellenőrzésében részt vevő munkatársak naprakész tájékoztatást és iránymutatást kapjanak a közbeszerzésekkel kapcsolatos kérdéseikre. A jogszerű és hatékony közbeszerzési eljárások lefolytatásának elősegítése, valamint a szakmai kompetenciák fejlesztéséhez történő hozzájárulás érdekében a Felelős Hatóság 2019. június 18-án „A Kbt. változásai gyakorlati aspektusból – Iránymutatások az audittapasztalatok tükrében” címmel konferenciát szervez a Belügyminisztérium munkatársai, illetve a Belügyi Alapok keretében finanszírozott projektek kedvezményezettjei számára.
A Belügyminisztérium mint a Belső Biztonsági Alap Felelős Hatósága tájékoztató napot tart a BBA keretében kiírásra kerülő alábbi pályázati felhívásról:
BBA – 2.5.1/25 - Harmadik országokkal folytatott együttműködés erősítése a nyugat-balkáni migrációs útvonalon
A BBA képzési munkacsoport 7. ülésére 2022. június 14-én, 14.00 óraikezdettel kerül sor a Belügyminisztérium I. emeleti 108. üléstermében, illetve online, a Skype for Business platformon keresztül.
A BBA képzési munkacsoport 6. ülésére 2022. május 24-én, 14.00 óraikezdettel kerül sor a Belügyminisztérium I. emeleti 108. üléstermében, illetve online, a Skype for Business platformon keresztül.
A BBA képzési munkacsoport 5. ülésére 2022. április 26-án, 14.00 óraikezdettel kerül sor a Belügyminisztérium I. emeleti 108. üléstermében, illetve online, a Skype for Business platformon keresztül.